Színpadon a fenntarthatóság – Kutatást kezdeményez a ReStageGroup

2025.03.01

A fenntarthatóságot és a társadalmi felelősségvállalást tevékenysége középpontjába helyező ReStageGroup átfogó kutatást kezdeményez a témában a hazai előadó-művészeti szektor szereplői között.

A 2024-ben alakult ReStageGroup – a Meczner Vera, Móricz Máté és dr. Egri Gábor nevével fémjelzett csapat – célja, hogy a felmérés segítségével hozzájáruljon a különböző intézmények és együttesek sikeres és hatékony működéséhez, ennek pozitív környezeti és társadalmi hatásához.

"Szeretnénk feltárni a fenntartható működésből adódó megtakarítási lehetőségeket, bemutatni a jelenlegi jó gyakorlatokat, valamint segíteni a működéssel kapcsolatos kihívások megoldásában."

– hangsúlyozták az alapítók. Hozzátették, hogy a fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettség a közeljövőben az előadó-művészeti intézményeket is érinti (akár mint beszállítókat, partnereket), ezért a felkészülés kiemelten fontos a szakma számára is.

A kutatás fókuszában az együttműködésre való nyitottság, a környezetbarát működési stratégiák és az innováció áll. Vizsgálják, hogy az érintett intézmények milyen fenntarthatósági intézkedéseket tudtak eddig tenni, milyen problémákkal küzdenek, és milyen lehetőségeik vannak e területen.

További információk a ReStageGroup honlapján, ide kattintva érhetők el.


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el